Községünk

Önkormányzat

Községi hivatal

Oktatás

Egyházak

Sport

Kultúra

Szolgáltatás

Történelem

Fotogaléria

Fontos címek

Érdekességek

 

 

 

 

 

 

HU

SK

 

 

Predpoved pocasia :: www.meteo.sk

 

 

A falu történelme

Községünk nevének eredete és alakulása az írott forrásokban

Szomotor

Annak ellenére, hogy a régészeti kutatások tanúbizonysága szerint Szomotor vidékünk (a továbbiakban értsd: a Bodrogköz) egyik legrégebben lakott területe, nevének írott formájával csak egy 1263-ban keltezett királyi ajándékozó levélben találkozunk: „terrum Zomothor“ (Codex. Dipl. Hung.kötet.III.155.o.), azaz „Szomotor földje“, ami azt is jelenti, hogy ekkor lakatlan volt. Ez az átmeneti állapot nem tartott sokáig, mert az 1332-1337 között Bodrogközt is bejáró pápai tizedszedők vatikáni jegyzékében többször is megtaláljuk a „Zumuthur, Zomathov, Zamathor, Somotor“ névalakokat. A „Zomothor“ még számos 15. századbeli okirat is rögzítette (1447: Lelesz.59.40., 1479: Dl.24724.) és az egri püspökség eklézsiájának leírásában (1549) is ekként olvashatjuk a község nevét. A mai magyar névalak – „Szomotor“ – lényegében a 18. század végén állandósult és ettől kezdve már így szerepel a térképeken és a hivatalos helységnévtárakban. Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulásának idején még egy darabig megmaradt a magyar névalak is a hivatalos használatban és csak 1927-ben vezették be a máig is érvényes szlovák megnevezést: „Somotor“. A község nevének eredetére kétféle magyarázat létezik. Az egyik az általánosan elterjedt romantikus magyarázat, ami szerint Szomotor tulajdonképpen „szomorú tor“ , mert állítólag a honfoglaló magyarok itt ültek gyászos tort elesett harcostársaik fölött. Ez a magyarázat a múlt század végén született, amikor általános jelenség volt a millenniumi felbuzdulás és a magyar eredet keresése mindenütt. Bár ezt a véleményt még századunk (XX. század) második felében is osztja némely történész, a nyelvészek többsége megalapozottabnak tartja azt a megoldást, hogy a név keleti szláv eredetű, mégpedig a „szmotr – nézni“ (cmotr) igéből ered, amit a mássalhangzók halmozását nem nagyon kedvelő magyarok alakították „szomotorrá“. A második véleményt az is alátámasztja, hogy a 19. század végéig az állítólagos torról senki sem tudott, csak ekkor alkották ezt a kissé délibábos magyarázatot.

Vécs

Ez az egykor önálló község 1943-tól Szomotor része. Nevével először - kétes hitelű forrásokban a 13. századtól találkozunk, még pedig a „Velche, Veche“ alakokban. Biztosan azonosítható forrásokban csak a 15. században leljük, amikor már lényegében a mai kiejtési forma érvényesült: „Vech“ (1427.1500: Szirmay. Zempl. 105. 284.); (1479: Dl. 24724.). Az egri püspökség Szent János Könyvében (1549) az eklézsiás község neve „Veche“. Akárcsak Szomotor esetében a mai névalak állandósulása a 18. század második felétől keltezhető, mert ettől számítva térképeken és okiratokban már egyenesen a „Vécs“ név szerepel. Mivel ezzel a névvel a magyar nyelvterületen máshol is találkozunk, a 19. század végén a pontosabb azonosítás céljából hivatalosan bevezették előbb a „Bodrog Vécs“, majd századunk első éveiben a „Bodrogvécs“ megnevezést. A név szlovák átírása csak a Csehszlovák Köztársaság újraélesztése után került sor – 1948-ban, amikor a „Véč“ hivatalos nevet megkapta a községrész. A hatvanas években kísérlet történt egy új név - „Včeláre“ – bevezetésére, de ez nem volt eredményes. A név eredetére nincs egyértelmű magyarázat – a nyelvészek többsége szerint valószínűleg szláv személynévből magyarított forma.

Kisujlak

Ezt a lényegében ma is önálló fekvésű községet csak századunk második felében csatolták közigazgatásilag Szomotorhoz. Mai ismereteink szerint neve biztosan azonosíthatóan először a pápai tizedszedők jegyzékében, amely 1332-1337 között készült és ebben a „Wylak, Vilhak“ megnevezések szerepelnek. A többi Újlaktól meglepően korán megkülönböztették, mert már a 15. században megjelenik a „Kyswylak“ (1423: Dl.11442., 1446: Dl. 13921) névalak (nem szabad elfeledkezni arról, hogy a latin írásmód szabályai szerint a „v“ illetve „w“ betűket „u“ – nak kell ejteni). A már többször idézett egri könyvben 1549-ben is így olvassuk: „Kys wjlak“. A mai írott forma itt is lényegében a 18. század második felétől állandósul (pl. 1782, a katonai térképészek jegyzéke: „Kis Újlak“) és századunk elő éveiben jött létre a máig is használatos magyar név – Kisújlak. Az első Csehszlovák Köztársaságban egy ideig megmaradt a hagyományos magyar név, de 1927-ben már megtörtént az első szlovákosítás, amikor a „Malý Újlak“ hivatalos nevet kapta. A név következetes szlávosítása csak 1948-ban iktatták be „Nová Vieska“ ma is érvényes hivatalos szlovák megnevezést.

Kisújlak neve egyértelműen és vitathatatlanul magyar eredetű arra utal, hogy a kisközség valamivel később jött létre, mint a környező települések.

 

Községeink rövid írott történelme, 1900-ig.

Szomotor

A mai Szomotor három közigazgatásilag összevont, egykor önálló községet takar: Szomotor, Vécs és Kisújlak.

Szomotor

A névadó székhelyközség közvetlenül egy domb déli lejtőjén terül el, közel a Bodroghoz. A régészet adatai már a 11. században lakott volt. Neve (mint földnév) okiratosan 1263-tól ismert, amikor a király Péter mesternek adományozta. Területe eredetileg a zempléni várhoz tartozott. A 15. század közepéig a Szerdahelyi család kizárólagos birtoka volt. Az 1400-as évek második felében további társbirtokosok a Kozmafalvi és Ronyvai családok. 1414-ben a Szerdahelyi és a Szomotori nemzetség volt jelen. A 16. század elején visszakerült a zempléni várbirtokhoz, ami akkor a Drugetheké volt. Az 1500-as évek első felében egyes részeit a csebi Pogány és a Szerdahelyi nemzetségek birtokolták. 1560-ban Serédy Benedek elfoglalta, és átmenetileg Kövesd várához csatolta, de 1574-ben a Drugethek visszakapták. A 17. század nevezetesebb társbirtokosai a Klobusitzkyak, Nyáraiak, Sennyeyek, Bocskayak és Soósok. Az 1700-as években az említett családokon kívül a Súghó, Hugka, Görgely, majd a Szirmay családok uralták a községet.

Vécs

Szomotorral most már egybenőve, az említett domb keleti lejtőjének alján fekszik, a Bodrog egykori fő medrének közelében. Mint földbirtok először a zempléni vár tartozéka, majd II. András Bertalannak adományozta. A 14. század második felében a Szécseiké, az 1400-as évek közepén a Szerdahelyiek birtoka. Ezekről a Bocskayakra szállt, majd a 18. század második felében a Vécseyek kapták meg királyi adományul. Az említetteken kívül még több kisebb társbirtokosa is volt a kisközségnek, a 16. században a Paczoth és a Serédy, a század végén pedig a Csápy és a Soós nemzetségek tagjai. Az 1700-as évek második felében a fő birtokos Vécsey mellett a Mezősy, Klobusitzky, Súghó, Balassa, Szerencsy, a 19. században pedig a Kozma nemzetségek neveivel is találkozunk.

Kisújlak

Ez a kisközség Szomotortól nem messze keletre fekszik a Bodrog közelében. Neve már a 14. század elején felbukkan a pápai tizedjegyzékben. 1380-ban Imreghi László birtoka volt. Korábban Zemplén várához tartozott. A 14. század végén az Imreghiek a Czékeikkel osztozkodtak rajta. Az 1400-as években az Imreghi a Csebi és a Pálóczi nemzetségek uralták. További társbirtokos volt még ebben a században a Soós és a Kelecsényi család. 1416-ban vásártartási joga is volt. 1500-ban Serédy Benedek kapta meg királyi adományként. E század közepén viszont Perényi Gábor és Soós György birtokolta. Némely része később a Melczerekre és a Tárczyakra szállt, ezután a Dobók és a Soósok is részesedtek belőle. A 16. század végén a Barkóczy, Vinnay és Soós nevek szerepelnek az okiratokban. A 18. században a Horváth, a Pintér, a Tiszta és a Bodó családoké volt, majd az 1900-as években a Szirmayaké lett.

 

A község templomainak eredettörténete

Szomotor

Templomot, amelynek akkor Bartha volt a papja, már 1332-1337 között találtak a községben a pápai tizedszedők. Erről a templomról, helyéről és külleméről a továbbiakban semmilyen adatunk nincs. Annyi viszont bizonyos, hogy a reformáció megjelenése után itt is uralkodóvá vált a kálvinista felekezet. Nagyon valószínű, hogy már a 17. században, legalábbis a második felében, volt egy református templom a községben, melynek létét közvetve alátámasztja 1670-ben készült úrvacsorai kehely. Ez a kisebb kőtemplom a későbbi adatok szerint, a falun kívül ált, és mellette egy harangláb volt. A ma is fennálló református templom 1801-ben épült fel klasszicista stílusban. A felszentelés évét egy felirat rögzíti a bejárat fölött. Nagyobb átalakítás 1884-ben és 1961-ben volt. A templom kiemelkedő helyzetével meghatározó eleme a község látképének.

Századunk első felében Szomotoron is volt a helybéli zsidó hitközségnek egy kisebb imaháza, amely a közösség megszűnése után századunk második felében elpusztult.

Az 1989-es politikai fordulat után a helybeli görög katolikus és római katolikus lakosok hozzákezdtek saját, közös templomuk megépítéséhez az egykori kultúrház falainak felhasználásával. A munkálatok jelenleg még tartanak és előreláthatóan 1996 első felében kerülhet sor a felszentelésre. Az építményt modern architektonikai megoldások jellemzik, amelyek hasonlóak a szélesebb környéken 1968 után felépített templomok stílusához.

Vécs

Vécsben semmilyen írott forrás vagy szájhagyomány nem tud templom létéről.

Kisújlak

Első híradást templomáról 1332-1337 tájékáról a pápai tizedszedők jegyzékéből kapunk. Erről az építményről semmit sem tudunk. A reformáció legkésőbb a 16. század elején itt is teret nyert, mert 1628-ban már volt itt gyülekezet. Ez vagy elpusztult, vagy azonos a 19. században még álló római katolikus kis templommal, amelyet a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel, de a századforduló tájékán állapota annyira megromlott, hogy a hatóság bezáratta. A később rommá lett kis templomot az 1968-as évben mutatkozó politikai enyhülést kihasználva építették újjá, archaizáló stílusban. A görög katolikus közösség is használja.

 

Történelmi korok nyomai községünkben

Rézkor (i.e. 2300 – 1904)

A rézkor utolsó szakaszában a bádeni műveltség hirtelen eltűnik, s egy új lép helyébe. Ez a nép is délkelet felől érkezik, és nagyon valószínű, hogy a Bodrogköznek és környékének népessége ekkor teljesen kicserélődik. Nem tudjuk, hogy ez a változás erőszakos volt-e, tehát semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy a jövevények kiirtották vagy elűzték volna elődeiket. Lehetséges, számbelileg és műveltségben annyira felülmúlták a bádeni kultúra népét, hogy az teljesen feladta identitását. A szlovák régészet nyírségi-zétényi csoportként tartja nyilván ezt a műveltséget. Házaikat ugyancsak sárból tapasztották a cölöpökből és vesszőfonatból készített vázra – nyomaik előkerültek. Nagyon szép és viszonylag nagy edényeik voltak. Egységes kidolgozásuk és mintázatuk (vésett, olykor keresztező motívumok, szinte csipkeszerű, fehér festékkel kitöltött vésésnyomok) arra utal, hogy nem házilag hanem nagy, szakosodott műhelyekben készültek. Elterjedt volt a szövés, amiről az eszközmaradványok és a mintalenyomatok bősége tanúskodik. Településeikről sokat, temetkezési szokásaikról keveset tudunk. Valószínűleg azért, mert a halottégetés ekkor már általánossá vált. (Abara, Deregnyő, Bés, Csicser, Zétény, Nagykövesd, Bodrogszerdahely és Szomotor).

Korai bronzkor (i.e. 1900 – 1500)

A péceli pásztornépet kiszorította egy délkelet felől érkező földműves csoport, egy harcias lovas nép. Nevüket nem tudjuk, meg kell elégednünk a füzesabonyi műveltség fogalmával. Lehet, hogy etnikailag nem is volt egységes, hiszen a csontvázas és hamvasztásos temetkezés egyaránt jellemző volt rájuk. A leletanyag bőséges: tálak, köcsögök, gazdag díszítésű fazekak, kultikus napkorongok, háztartási eszközök, stb.. (Bodrogszerdahely, Szomotor, Nagykövesd).

Kései Bronzkor – gávai kultúra (i.e. 1200 – 700)

Sokkal nagyobb hatást gyakorolt területünk fejlődésére a füzesabonyi talaján kifejlődő gávai műveltség. Ez is a mai Erdélyből terjedt el, méghozzá annyira, hogy a vidékünkön létrehozott településeire és az itteni kultúra fejlettségére korántsem illik a periférikus jelző. Elég sokan lehettek a jövevények, és jól megszervezték életüket; ezt bizonyítja a megtalált települések nagy száma is, különösen, ha a pilinyi műveltség telepeinek szegénységéhez viszonyítjuk. Legnagyobb központjuk a Szomotori-dombon volt, s az ásatásoknak köszönhetően elég sokat tudunk életükről. Félig földbe süllyesztett házakban laktak, ám életük jórészt a szabadban zajlott. Az importált nyersanyagból itt helyben öntötték ki bronzbaltáikat és egyéb eszközeiket. Sok állatot tartottak, szarvasmarhát, kecskét és juhot. Jó vadászok voltak, amit a szarvas – és őzcsontok tömege bizonyít. Sajátságos kerámiájuk jellemző termékei a nagy, fületlen amforák, kúpos, vízszintesen vésett, vastagított nyakkal nagy, üreges, kiálló díszített szakaszokkal. Gyakoriak a széles, tálszerű edények, amelyek nyíló virágra emlékeztetnek; az egyik kiöntőnyílása bárányt ábrázol. Csodálatosak a bronzedények, például az ún. „szomotori ivókészlet“ különböző nagyságú csészékből álló sorozata. Valahol a Tisza felső folyásánál aranyat is moshattak, mert elég sok arany ékszer is előkerült. A legnagyobb bronzlelet - 2137 bronztárgy – Bodrogszentmária környékén adta ki a föld (1946). A bronzedények díszítésében új elem a vert minta és a csat. Nagyon sok baltát és kardot hagytak hátra. A gávai műveltség népét egyébként azonosítani tudjuk, mint etnikumot! A szlovák régészek szerint a Hérodotosz által emlegetett kimmerekről van szó, akik megszállták a Bodrog és a Laborc mindkét, valamint a Latorca jobb partját. (Bodrogszentmária, Szomotor, Borsi, Zemplén, Szürnyeg, Abara, Nagyráska, Deregnyő, Iske és Csicser)

A népvándorlás második szakasza – avar –szláv műveltség - (VI-X. század)

A Kárpát-medence történetírásában, már ami a terület északi harmadát illeti, kettős megítélés alakult ki, ami a korszak megnevezésében is megmutatkozik. A magyar történészek általában „avar“, esetleg „avar-szláv“ időszakot emlegetnek, a cseh és szlovák történetírók viszont „szláv“, jobb esetben „szláv-avar“ periódusnak nevezik ezt a szakaszt.

Az avarok kb. a VI. század közepén jelennek meg az Alföldön, legyőzve a gepidákat. Keleti eredetű, igen harcias, pompakedvelő, nomád lovas nép, amely nem volt egységes. Valószínűleg két népből tevődtek össze, név szerint az „uar“ (avar) és a „hjon“ (hun) törzsekből. Meghódították a Kárpát-medence sík területeit, s virágzó birodalmat alapítottak.

A VII. században óriási baj éri a hatalmas, Bécstől egészen a Don folyóig terjedő avar birodalmat. Meghal Baján kagán, s már csak a Kárpát –medence és az Észak-Balkán marad avar uralom alatt. A nagy változás 670 körül következik be, amikor a dunai Bolgároszág megalapításával egy időben az onogur népesség nagy tömegei érkeznek hozzánk. E korból leleteket a következő községek határában találtak: Kistárkány, Bacska, Lelesz, Szolnocska, Királyhelmec, Perbenyik, Zétény, Kisgéres, Nagygéres, Rad, Körtvélyes, Bodrogszentmária, Szomotor, Nagykövesd, Bodrogszerdahely, Szőlőske, Borsi, Ladmóc, Zemplén, Imreg, Abara, Iske és Nagykapos.

Honfoglalás (IX. század)

Vécs határában (ma Szomotor része) a 19. század végén számos sírt tártak fel igen gazdag és értékes leletanyaggal. Itt is a lovas temetkezés volt a jellemző. A leletek közt volt ezüstlemezzel borított nyeregkápa, tüskés karoling sarkantyú, tegezvasalás, palmetta-díszes lemez, szasszanida dirhem és egy ezüst és vörösrézlemezből készült tarsolylemez, amely ma a Magyar Nemzeti Múzeum tárlójában látható. A karosi sírok feltárásáig (1980-as évek) ez volt a leggazdagabb lelőhely.

(Bogoly János: Felső – Bodrogköz és Ung-vidék kisenciklopédiája, Királyhelmec 2004)

ZEMPLÉN VÁRMEGYE KÖZSÉGEI.
Irta Vende Aladár

Szomotor.
Szomotor, bodrogmenti magyar kisközség. Van 59 háza és 532 ev. ref. vallású lakosa, kiknek itt templomuk is van. A vármegye egyik legősibb községe s a XIII. század közepén Gera, Zompa és Mátyás birtoka, melyet 1263-ban István király Péter mesternek adományoz Zumutur földje néven. 1358-ban már a Zerdahelyiek birtoka, de 1443-ban Kozmafalvi Jánost és Ronyvai Miklóst is Zomotor némely részeibe iktatják. 1500-ban Zemplén várának tartozéka és a Drugethek a földesurai. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmondot s 1528-ban Zerdahelyi Lászlót iktatják némely részeibe, 1560-ban pedig Serédy Benedek foglalja el. Egy évvel később Serédy Gáspárt és feleségét: Mérey Annát iktatják be, de 1574-ben ismét a Drugethek birtokába kerül. Az 1598-iki összeírás már Melith Pált, Paczoth Ferenczet, Telegdy Jánost és Telegdy Pál özvegyét találja itt. 1614-ben Nyáry Istvánt, 1629-ben 'Sennyey Sándort, 1652-ben Klobusitzky Andrást s 1663-ban Bocskay Istvánt és Soós Györgyöt iktatják részeibe. Újabbkori birtokosai a Klobusitzky, Súghó, Hugka, Görgey, 'Sennyey és Szirmay családok, mely utóbbinak tagjai közül Szirmay Antal kapott 1808-ban egyik birtokrészére kir. adományt. Most a Reichard és társa czégnek van itt nagyobb birtoka. Említésre méltó téglagyára. Az itteni régi úrilakot még a Klobusitzkyak építtették. E község elnevezéséhez az a hagyomány fűződik, hogy itt a honfoglaláskor állítólag halotti tort ültek s nevét e "szomorú tortól" vette volna. A határában álló Zompod nevű domb némelyek szerint az 1174-ben szerepelt Ompod vagy Ompud bán nevét tartja fenn, vagy az 1227-ben és 1228-ban szerepelt Dénes nádor apjáét, Ompodét.

 

Bodrogvécs.
Bodrogvécs, a Bodrog közelében fekszik. Magyar kisközség; 60 háza van, nagyobbára ev. ref. vallású, 420 lakossal. E község már V. Istvánnak egyik 1263-ik évi határjárásában szerepel, melyet Péter mester javára rendelt el, midőn Zomotor földjét Gera, Zompa és Mátyás halála után neki adományozza. 1381-ben Hidvégveycze alakban Hidvégvécsei Agata birtokaként van említve. 1440-ben már a Szerdahelyiek az urai. Ez időben, valamint korábban is, a zempléni vár tartozéka volt. A Szerdahelyiekről a Bocskayakra szállott, és 1764-ben a báró Vécseyek kaptak rá királyi adományt. 1512-ben Csebi Pogány Zsigmond is birtokosa, az 1598-iki összeíráskor pedig Csapy Ferencz, Bacskay Miklós, Paczoth Ferencz, Soós István, Ferencz és Albert özvegye. 311629-ben még mindig szerepelnek a Csapyak, 1663-ban pedig, a mikor Vécsszög néven van említve, Soós György is. 1764-től kezdve a báró Vécseyeken kívül még a Mezőssy, Klobusitzky, Súghó, báró Balassa s a Szerencsy családok az urai, most pedig Kozma Mihálynak van itt nagyobb birtoka. A XIX. század végén a község három ízben elpusztult. Révecske nevű dülője azt bizonyítja, hogy ott hajdan révje volt. Templom nincs a községben, melynek postája, távírója és vasúti állomása Szomotor. Ide tartozik Teréztanya is.

Kisujlak.
Kisujlak, bodrogmenti magyar kisközség 30 házzal és 191 lakossal, kik nagyrészben római katholikusok. 1380-ban bukkan fel először, a mikor Imreghi Lászlót iktatják birtokába. 1419-ben Cseke Györgyé és Imreghi Andrásé, 1446-ban a Csebiek zálogbirtoka. 1458-ban Pálóczi Lászlót, 1748-ban Czékei Jánost említik birtokosaiul. Mint a zempléni vár tartozéka azután az Ujlaki családé lett, melynek magva szakadván, 1500-ban Serédi Benedek kapott rá királyi adományt. Némely részei házasság útján a Melczer család tulajdonába kerültek, de a Tárczayaknak is volt itt részük, mely a Dobóké, majd 1561-ben a Soós Jánosé lett. 1598-ban Barkóczy László, Vinnay Kristóf és Soós Kristóf vannak birtokosaiul említve. A Melczer-féle rész, Horváth Imréné szül. Melczer Borbála révén, 1774-ben Grizsányi Horváth Antalra és sógorság révén a Pintér családra szállott, de velük és utánuk a Tiszta és a Bodó családok is birtokosok voltak itten. Most a gróf Szirmay Györgyé. 1890-ben veszedelmes tűz pusztított a községben. Róm. kath. temploma 1658-ban épült. A község postája, távírója és vasúti állomása Szomotor.